Nem kegyelmezett a Kecskemét

A Debreceni Egyetem férfi röplabdázói a Magyar Kupában ezüstérmet szerző Kecskemét otthonában vendégeskedtek. Ellenfelünkön nem látszott, hogy pénteken elveszítette a finálét a Pénzügyőr ellen. A “hírös városiak” magabiztos, 3:0-s győzelmet arattak.

Vasárnap este már negyedik alkalommal csaptunk össze a kecskemétiekkel a mostani szezonban. Az eddigi meccsekből riválisunk kettőt tudott megnyerni, míg a DEAC január 19-én az Extraligában fektette két vállra Dávid Zoltán alakulatát. Nem a legjobb előjelekkel vártuk a hétvégi találkozót, hiszen Bagics Balázs és Magyar Tamás ezúttal sem állhatott Fodor Antal rendelkezésére. Jobban kezdtük a meccset (1:3), ám az első szett derekán már a hazaiak voltak lépéselőnyben (12:7). 14:8-as eredménynél vezetőedzőnk időt kért. A folytatásban is a Kecskemét akarata érvényesült, 21:11-nél már 10 pontos differenciát jegyezhettünk fel, végül az első periódust 25:14-re húzta be vetélytársunk.

A második felvonásban is csak fellángolásaink akadtak, de a házigazda nagyobb sebességi fokozatban röplabdázott. 19:7-es állásnál Fodor Antal már másodszor adott tanácsokat a fiúknak. Az eredményt valamennyire tudtuk kozmetikázni, ám a Kecskemét újabb lépést tett a győzelem irányába (25:17). A harmadik szakaszban érződött az ellenlábasunkon, hogy minél hamarabb le akarja zárni az ütközetet. Ebben a periódusban sajnos végig nekünk kellett futnunk az eredmény után. 21:10 után zsinórban négy pontot termeltek a kecskemétiek, így magabiztosan tartották otthon a pontokat.

Együttesünk vasárnap a Kazincbarcikát látja vendégül a DESOK-ban. Érdekesség, hogy a Barcika nemrég edzőt váltott, Hollósy László irányítja immáron a Vegyészt.

“Sajnos különböző okok miatt több játékos sem léphetett pályára. Mindenkinek lehetőséget adtam a bizonyításra. Ezen a találkozón is hasznos tapasztalatokkal gazdagodtunk, amelyeket a folytatásban felhasználhatunk. Bízom benne, hogy a Kazincbarcika ellen egy jó meccset tudunk játszani” – jelentette ki Fodor Antal vezetőedző.

NB I Extraliga
HÉP Kecskeméti RC-DEAC 3:0 (25:14, 25:17, 25:10)

'.$category->name.''; }?>